Férfiak és nők közötti különbségek
A férfiak jelentős hányadának egész életében semmit sem változik a testalkata. A nőkkel ellentétben, ugyanis a hölgyek nagy százalékának nagyon is sokat formálódik a teste, kezdve a kamaszkorral. Ilyenkor kicsit minden nőnek szélesebbé válik a csípője. Ennek biológiai magyarázata nem más, minthogy elegendő hely legyen a kisbaba számára. Majd jön a változókor, amikor is jelentősen lelassul az anyagcsere, ami szintén hízással járhat együtt.
A férfiak többsége ugyan megjegyzi, ha lát valakinél egy csokor szép virágot, vagy ha a kertben nyílik egy-egy szép virág, de nem rohannak oda szagolgatni. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy ez tipikusan a nőkre jellemző cselekedet, másrészt a nők sokkal kifinomultabb szaglással rendelkeznek, mint a férfiak.
A nők sokkal több színskálát, színspektrumot látnak, mint a férfiak. Hiába bizonygatja egy nő a férjének, hogy milyen cuki volt az a levendulaszínű ruha a kirakatban, a férje nem fog emlékezni arra a bájos ruhára, mert ő meg volt arról győződve, hogy a kirakatban egy lila ruhát látott. Azaz, míg egy férfi egyetlen színt lát mondjuk egy lilában, addig egy nő 6 vagy akár 8 árnyalatát is meg tudja különböztetni ennek a színnek.
Ha egy nő és egy férfi elmennek együtt inni valahová és ugyanannyi alkoholt fogyasztanak, a nő húzza a rövidebbet, ugyanis sokkal hamarabb illuminált állapotba kerülhet. Ennek az a magyarázata, hogy a férfiakban több olyan enzim is van, amely segít az alkohol lebontásában, így kevesebb alkohol kerül a véráramba. A nőknél kevesebb ilyen enzim termelődik, ezért hamarabb is lesznek spiccesek.
A nők jóval megfontoltabbak, mint a férfiak. A női nem általában sokkal elővigyázatosabb és nincs bennük az a gondolat, hogy csak egyszer élünk, ellentétben a férfiakkal.
Azt mindenki tudja, hogy a nők szeretnek öltözködni és minden szezonban szeretik magukat új ruhadarabokkal meglepni. Az azonban tény, hogy a nők máshogy is öltözködnek, mint a férfiak. Egy férfi először mindig a zokniját és a nadrágját keresi, hogy azokat vegye fel először, míg a nők többsége felülről lefelé haladva szeret öltözködni.