Rólunk

 Göd Város Önkormányzata a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésének döntése alapján elhatározta a városi tulajdonban lévő Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. létrehozását (167/2010. [XII. 22.] számú Ök. határozat).

 A Kommunikációs Kft. valamennyi munkatársa nevében szeretettel köszöntjük Önt a honlapunkon.

 A kft. állandó feladatai közé tartozik a Gödi Körkép című havonta megjelenő városi közéleti magazin kiadói jogainak gyakorlása, a Göd Városi Televízió műsorszolgáltatásának biztosítása, a városi sportcsarnokok üzemeltetése, valamint a Duna-part Nyaralóházak fenntartása és üzemeltetése.

 A város vezetése a Kommunikációs Kft. létrehozásával törekedett arra is, hogy a kft. tevékenységei időről időre bővíthetőek legyenek egyéb, szolgáltatási típusú feladatokkal.

 A Kommunikációs Kft.-nek a megalakulása óta a következő projektfeladatai voltak:

 • Göd városában a házszámtáblák kihelyezésének ösztönzése a lakosság körében;

 • az utcanévtáblák állapotának felmérése, majd az új táblák kihelyezése;

 • a város közterületi hirdető-berendezéseinek állapotfelmérése.

 (E projektfeladatok mellett a kft. folyamatosan ellát más, elsősorban a városmarketinghez köthető feladatokat, például a városi rendezvényekhez kapcsolódó kiadványok összeállítását, szerkesztését és kivitelezését.)

Sportcsarnokok

A Kommunikácós Kft. 2012. szeptember 1-jétől ellátja a Balázsovits János Sportcsarnok, valamint a Huzella Tivadar Tornacsarnok és a Németh László Iskola tornatermének (utóbbinak a tanításmentes időben történő) üzemeltetését.

 E téren fő feladatunk az iskolai testneveléshez, valamint a gödi sportegyesületek edzéseihez és mérkőzéseihez szükséges feltételek biztosítása. Fő céljaink között szerepel a városi szabadidősporthoz és a kulturális programokhoz megfelelő színtér, jó állapotú sportszerek és eszközök biztosítása. A létesítményeket a városi közéleti rendezvényeihez és az iskolai programokhoz is rendelkezésre bocsátjuk.

 Arra törekszünk, hogy mindhárom sportlétesítményt – városunk lakóinak igényeihez igazodva – maximális kihasználtsággal üzemeltessük.

Duna-part Nyaralóházak

2013. május 1-jétől a Kommunikációs Kft. mint létesítmény-fenntartó üzemelteti a Duna-part Nyaralóházakat.

Célunk az üdülőtelep parkjának, sportpályáinak és épületeinek állapotmegóvása, illetve a terület hasznosítása, elsősorban a város lakosságának kínálva pihenési, sportolási, kulturális és szórakozási lehetőségeket.

Ennek érdekében 2013. május elsejétől a teljes üdülőterületet megnyitottuk városunk polgárai előtt:

• Az üdülőtelep adottságaihoz mérten folyamatosan biztosítjuk a gödi lakosok számára a sportolási lehetőségeket, de a hatalmas, ősfás park alkalmas egyéb szabadidős tevékenységekre is.

 • Szeretnénk, ha a szabad bejárásnak köszönhetően a park egyfajta városi „sétatérré”, találkozóhellyé válna. Reményeink szerint mindehhez az üdülőtelep területén található büfé és étterem is hozzájárul.

 • Az étterem és a színházterem rendezvényhelyszínül szolgál helyi cégeknek, sportegyesületeknek, civilszervezeteknek és baráti társaságoknak.

 • Az iskolai szünidő hónapjaiban gyermektáborokat szervezünk, bentlakásos (komfortos faházakban) és napközis formában is. A városi szociális nyári tábor is az üdülő területén kap helyet.

 • A színházteremben és a szabadtéri színpadon egymást követik a kulturális programok. Hétvégenként zenés-táncos estekkel kedveskedünk vendégeinknek.

 • Az üdülő faházaiban szálláshelyet és pihenési lehetőséget biztosítsunk a városunkba látogató vendégeknek. Az elő- és utószezonban iskolai kirándulások résztvevői népesítik be a területet.

Gödi Körkép

 Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kommunikációs Kft.-re ruházta a Gödi Körkép című városi közéleti magazin kiadói jogait.

2011 augusztusában ült össze először az új szerkesztőség, s a lap profiljának kialakítása után haladéktalanul hozzáláttak a szeptemberi lapszám elkészítéséhez.

A Gödi Körkép azóta is havonta megjelenik, s valamennyi gödi családhoz ingyenesen eljut.

A magazint a velük kötött szerződésnek eleget téve a Magyar Posta juttatja el a lakossági postaládákba.

A Gödi Körkép hónapról hónapra beszámol a város legfontosabb közéleti, kulturális és sporteseményeiről, hírt ad a gödi lakosokat érintő önkormányzati döntésekről, s természetesen közöl interjúkat és riportszerű összeállításokat is.

A lap 2013-tól havonta 8100 példányban jelenik meg, az esetek többségében 32 + 4, illetve 36 + 4 oldal terjedelemben.

Gödi Televízió

A Kommunikációs Kft. 2011 májusa óta gyakorolja a Göd Városi Televízió működtetésének jogait. 2013. szeptember 30-ig – szerződés alapján – a műsorkészítést egy ezzel megbízott médiacég készíti. 2013 júniusától a kommunikációs kft. saját eszközökkel és saját szerkesztőséggel elkezdte a műsorok készítését.

A műsorpolitika és a főszerkesztő műsorkoncepciója szerint a Göd Városi Televízió – hasonlóan a Gödi Körképhez – a vonatkozó jogszabályoknak és a belső szabályozásnak alárendelve, ám külső befolyásoktól mentesen végzi.

A Göd Városi Televízió fő célja a város természeti, gazdasági és kulturális értékeinek bemutatása; tudósítások és riportok készítése a város közéleti, kulturális és sporteseményeiről – mindezekkel segítve a közösségi élet és a városi identitás erősödését.

Az elmúlt esztendők során a városi televízió műsorait csupán az analóg platformokon lévő UPC- és T-Home-előfizetők tudták nézni. A potenciális nézők körét szélesítendő, első lépésként megvalósítottuk tévéműsoraink weblapunkon keresztül történő online elérhetőségét.

 

 

Közösségi Média